Közösségünk hirdetése – Pünkösd

1. (Csak vasárnap): Pünkösd vigíliáján 117 főt bérmált meg Sixtus apátúr. Közösségünk imádsága kísérje őket! legyenek nyitottak mindig Isten hívására és találják meg helyüket a Szent Imre egyházközségünk mindennapjaiban.

2. Pünkösdvasárnap 11 órakor Schubert G-dúr miséje hangzik el. A zeneszó 11 perccel 11 előtt kezdődik.

3. Pünkösdhétfőn esti mise után a Bárdos Zenei Hetek koncertjére hívjuk a zene barátait.

4. Kedden este közösségünk áldoztatóinak lesz találkozó a Szent Imre házban 19:00-kor.

5. Csütörtökön utolsó ünnepélyes májusi litánia és szentségimádás a szentmise után.

6. Pénteken első péntek. Reggel nyolc órakor ünnepélyes szentmise Jézus Szentséges szívének tiszteletére. Egész nap gyóntatás, lelki vezetés, beszélgetés a templomban.

7. Június 3-án, Szentháromság vasárnap 18:00 tartjuk plébániai közösségeink Te Deum-át, hálaadást a tanévért. Szeretettel hívunk minden érdekeltet.

8. Zenei ajánlatunk: június 3-án, a 11 órai szentmisén a Diósdi Nőikar szolgálatát hallhatjuk. 19 órakor pedig a Hajnal című rock-oratórium szólal meg a PannonVox zenekar előadásában.

9. Június 10-én, Úrnapján a körmenet a 11-es szentmise után lesz. Várjuk szirmos-kosarakkal idén első áldozott gyermekeinket! Este, a 18:00-ás szentmise keretében Schubert G-dúr miséje hangzik el.

10. Szentföldi zarándoklatra hívjuk plébániai közösségünket október 10-17-között. Tájékoztatás Ipoly atyánál.

11. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe az Új Ember katolikus hetilapot, a Vigília folyóiratot és a Magyar Katolikus Rádió adásait. A templomi könyv és újságárulás a templom jobb oldali átjárójában.

A Hajnal – rock oratórium a Szt. Imre templomban

június 3., vasárnap 19.00
Krúdy Ádám: A Hajnal – rock oratórium
Előadja a PannonVox zenekar
Read the rest of this entry

Felhangoló 29.

Ha a természet szerint élsz, sohasem leszel szegény: ha a képzelgések szerint, sohasem leszel gazdag.

Epikurosz

2012 októberében Szentföldi zarándoklat

2012. október 10-17-e között Szentföldi zarándoklatra hívjuk a Testvéreket. Meghitt, közösségi együttlét, ami lelkileg segít megérteni a szentírás gondolatait. Részletes program: itt található. Az útról információ és jelentkezés: www.szivedbeirva.hu oldalon.

II. János Pál ima

Ó, élet Ura, add meg, hogy életünk
minden szakaszát ajándékként értékeljük,
mert telve van további ígéretekkel!
Szeretettel valósítsd meg
ránk vonatkozó akaratodat azáltal,
hogy minden nap
irgalmas karjaidba veszel minket.
És ha eljön a végső „átmenet” pillanata,
add, hogy derűs szívvel induljunk,
nem sajnálva azt,
amit magunk mögött hagyunk,
hiszen ha a hosszú keresés után
Veled találkozhatunk,
újra megtalálunk minden igazi értéket,
amit itt, a földön megismerhettünk.
Akkor újra találkozhatunk mindazokkal,
akik előttünk távoztak el
a hit és remény jelében.
És Te, Mária, a zarándok emberiség Anyja,
Imádkozz érettünk most és halálunk óráján!
Ölelj minket mindig szorosan Jézushoz,
A te szeretett Fiadhoz és a mi testvérünkhöz,
Az élet és a dicsőség Urához! Amen.

II. János Pál pápa

Közösségünk hirdetései – Húsvét 7. vasárnapja: Urunk Mennybemenetele

  1. Urunk Mennybemenetelének ünnepe van.
  2. Ma a szentmisék végén a Szent Imre Karitász gyűjt szolgálatához.
  3. A kilenc órai szentmise után a gyermekeknek aszfaltrajzversenyt tartunk a templom körül.
  4. A tizenegy órai szentmise keretében, megáldjuk Boldog II. János Pál pápa arcképét a templomunkban, a szentmise alatt a Carmina Celebrat kórus és zenekar szolgálatát halhatjuk.
  5. Az esti hatos szentmise után Sebestyén Márta és muzsikustársai jótékony célú előadását hallhatjuk.
  6. Május 26-án, Pünkösd előestéjén az esti szentmisében, templomunkban bérmálkozás lesz. A bérmálást Sixtus apátúr fogja végezni. Imádkozzunk bérmálkozóinkért.
  7. Pünkösdvasárnap 11 órakor Schubert G-dúr miséje hangzik el. A zeneszó 11 perccel 11 előtt kezdődik.
  8. Pünkösdhétfőn este a Bárdos Zenei Hetek koncertjére hívjuk a zene barátait.
  9. Szentföldi zarándoklatra hívjuk plébániai közösségünket október 10-17-között. Tájékoztatás Ipoly atyánál.
  10. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe az Új Ember katolikus hetilapot, a Vigília folyóiratot és a Magyar Katolikus Rádió adásait.
  11. Gitáros kórusunk szeretettel hív új tagokat.

Sebestyén Márta és muzsikustársai

2012. május 20., vasárnap 19.00 órakor
Tengernek fényes csillaga
Sebestyén Márta (ének, furulya, dob) / Andrejszky Judit (ének, csembaló, orgona)
Caius Hera (lant, barokk gitár, theorba) / Havasréti Pál (tekerő, nagybőgő)
A Gazdagréti Református Templom bővítése javára / Társszervező a Gazdagréti Református Egyházközség
A belépés ingyenes. Szeretettel várja a Ciszterci Szent Imre egyházközség és a Szentimrevárosi Egyesület.
cst

Aszfaltrajzverseny a 9 órai mise után

Kedves Szülők, kedves Gyerekek,

régi hagyományunk a templom körül megrendezett aszfaltrajzverseny amelyet május 20-án, vasárnap a 9 órai szentmise után újítunk fel.

Szeretettel hívjuk a családokat, az alkalomhoz illő munkaruhában, kis – házi készítésű – étel-ital (gyümölcslé) kíséretében. Munkaeszközt, zsűrit és jutalmakat biztosítunk.

Minden résztvevő maga dönti el, hogy egyedül vagy párban, esetleg családi rajzban utazik; a gyermek mellett térdelő-maszatoló apuka látványa mindig kiérdemli a zsűri külön figyelmét.

A döntnökök: Turcsányi Mária, Ládonyiné Bartha Gabriella és Ipoly atya. Az alkotó periódus kb. fél óráig tart, az eredményhirdetés pedig mindenkinek hoz némi örömet.

A versenyt szemlélők pedig a fűre telepített asztalokról kóstolhatják egymás ízeit, közösségépítő beszélgetésbe merülve. Legyen szerencsénk minél többen együtt lenni.

A Plébánia és a Szentimrevárosi Egyesület rendezésében.
csányi tamás

 

1% – 1%

1%-hoz Szent Imre Alapítvány: 19655165-1-43


Köszönjük!

Programok a Zirci Apátságban

Zirci apátság programjai

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 865 other followers